Titok

Csitt
Ugye hallod?
Apro rezdülesek, zizegesek
Tücskök vidaman ciripelnek.

Csitt
Valahol madarak csiripelnek
Hallod, ugye hallod öket?
Bar en is lennek

Oly önfeledt
Szabadon szallnek
borzas baranyfelhok felett

Oh en
Ifju, balgatag
Hiaba vagyakozom el
Innen emberfia ki nem ragad

Bar vagyok en szuz
feher heroldika
Farkasok között
Artatlan elet nem marad

Szívemet csak e titok
Nyomja, s en csak varok
Varok egy pillanatra
Hogy elmondhassam mindenkinek.

De e foldi elet ehhez
Tul veszelyes
Minden zegzugban
Demonok leselkednek

De ha meghalok
Bizonyossagot szerzek arrol
Hogy mit bizalmasan mondok
Majd csak te tudod

Baljos arnyak mik kovetnek
Igy mar nem artanak
S a sötetseg
Tudomast errol nem szerez

Akkor elmondom
mindenkinek a titkot mit....

De ha meghalok
Velem hal el a titok
Melyet soha senki
Nem tudhatott

Bator leszek s kialtok
Sotetseg hol van a te fullankod
Mert Istenemre mondom
Mig az ido koti e foldet
En harcolok Vele ellened

#Tizedik rész#

Justin szemszöge

 Viszlát!- majd egy egyszerű mozdulattal meghúztam a ravaszt.
A férfi élettelen teste a földön landolt és vér vette körül. Nem fordítottam rá több figyelmet hisz volt itt egy sokkal fontosabb személy is.
Oda mentem Joy -hoz és letérdeltem hozzá.
- Joy.. - szólítottam meg, de nem reagált rá semmit. Magam fele fordítottam a fejét, hogy megvizsgálhassam. A homlokán egy kisebb vágás volt, itt-ott meg egy-egy seb is ékeskedett.
Feltűnt, hogy a jobb kezét meglőttek.
Óvatosan karjaimba vettem különösen ügyelve a kezére, majd kivittem a kocsihoz.

Felvittem a szobámba és az ágyamra fektettem. Az arcába logó kosza tincseket a helyükre tettem majd lementem a napaliba és vártam.

1 óra múlva

Még mindig nem ébredt fel. Megnéztem a kezén a pulzusát, de minden rendben volt. A nyakához is oda tettem két ujjamat, de ott is normális volt. Nem értem, hogy miért nem kell fel. Már hívtam Ryan-t, de azt mondta ha van pulzusa akkor nem lesz semmi baj és idővel felkel. Az egyetlen gond, hogy már több mint 1 órája mozdulatlanul fekszik.

A telefonom nyomkodásából az zökkentett ki, hogy Joy elkezdett nyöszörögni és forgolódni.
- Nyugi, nyugi! Itt vagyok. Nincs semmi baj. - barna szemeit kinyitotta. Tekintetét rám emelte, de a szája lefele görbült - Ne sírj! - jött reflexből, de Ő csak egy megvető pillantást intézett felém majd megpróbált felülni bár sikertelenül. - Segítek! - kezemet oda nyújtottam neki, amit el is fogadott és lassan ülő helyzetbe helyezte magát. - Minden rendben? Fáj valamid?
- Hol vagyok?
- Nálam.
- Miért? - kérdezte egy elég érdekes fejet vágva.
- Mert eszméletlenül feküdtél a földön, és gondoltam nem hagylak ott - válaszoltam, enyhén flegma hangsúllyal.
Szúrósan rám nézet, majd próbált felállni, de vissza eset az ágyra.
- Mi történt? - kérdezte.
- Mire emlékszel?
- Valami idegbeteg hapsi hadonászik egy pisztollyal, én leesek vagy eldőlök, nem is tudom, a lényeg, hogy a földön kötök ki és ennyi.
- Utána én, mint a megmentőd, betörtem az ajtót és agyon lőttem azt az "idegbeteg hapsit" - utánoztam a hangját.
Nagy szemekkel nézett rám, mintha olyan hihetetlen lenne, hogy én bárkit is megmentsek vagy lelőjek.
- Nagyon fáj a kezem - mondta hirtelen, és az előbb említett testrészre nézet.
- Mutasd! - most jobban szemügyre tudtam venni. - Nem komoly. Csak megrepedhetett egy csontod, de egyáltalán nem vészes. Bekötöm, oké? - Ő csak bólintott. Kimentem a fürdőbe és egy fertőtlenítővel meg egy csomagkötszerrel tértem vissza. - Elmondom mi lesz - néztem mélyen a szemébe - ezzel - mutattam a zöld üvegre - lekenem, majd ezzel bekötöm. Mehet? - Ő csak rám nézet amit én 'igen' - nek vettem. Egy vattapamacsra tettem a löttyből - egy kicsit csípni fog -  mondtam majd ráhelyeztem a fájó részre. Kicsit felszisszent - Semmi baj - próbáltam a lehető legnyugodtabban beszélni hozza.
Figyeltem ahogy a szemével követi a mozdulataimat és éreztem, hogy bízik bennem.
- Fáj?
- Nem. - elvégeztem az utolsó simításokat.
- Kész is.
- Kösz. - csend telepedet közénk. Én arcát fürkésztem és tekintetet kerestem, de nem nézet rám. Inkább a kezét tanulmányozta. - Haza kell mennem. - szólalt meg hirtelen.
- Sietsz?
- Haza kell mennem - ismételte meg a mondatat.
Felsóhajtottam - Jól van. Gyere haza viszlek. - segítettem neki felállni és lassan kimentünk a kocsihoz.

- Kösz. - mondta maga elé meredve, majd próbált kiszállni, de a keze miatt nem igazan jött össze neki. Átmentem az Ő oldalára és kisegítettem a kocsiból. - Innen már én is betudok menni - mondta,  de nem tágítottam mellőle - Mondtam, hogy betudok menni!- nézett rám dühösen.
- Mi a baj?
Ő csak legyintett, én meg úgy döntöttem ráhagyom a dolgot és visszamentem a kocsimhoz. Mielőtt beszálltam volna hátra néztem, rá mosolyogtam és elmentem.

Joy szemszöge

Apa sehol. Logikus. Ilyenkor nincs sehol. Kimentem a teraszra. Előhúztam egy doboz cigit a zsebemből, és kivettem belőle egy szálat, majd meggyújtottam.

Füst-karikákat fújtam. és a szürke felhőkkel borított eget kémleltem. A tekintetemet a kötésre helyeztem és  a fáslival szemeztem, aminek enyhén sárgás színe volt a megszokott fehér helyet. Hihetetlen, hogy Justin megmentett. Őt nem ilyennek ismertem. - Nem mintha annyira ismerném.
Azt se tudtam, hogy tudd célozni. De nyilvánvalóan tudott hiszen megölte azt a pasit.. Vajon a másik sráccal mi lett? Őt is lelőtte volna?
Ez az ember komolyan megijeszt.

Másnap

Este nem sokat aludtam. Justinra gondoltam. Ez először fordul elő velem, hogy egy fiú... ismétlem egy FIÚ miatt nem tudok aludni. Ez olyan furcsa. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Ő mentette meg az életem.
Az elmélkedésemet abbahagytam, és elindultam felöltözni és rendbe tenni magam.

Úgy döntöttem, hogy ma bemegyek a suliba. Már a kapunál jártam amikor éreztem, hogy valaki hangosan kiabálja a nevem. Hátrafordultam és észrevettem Will-t amint felém rohan. Mikor oda ért hozzám, erősen megölelt.
- Hiányoztál! - nem válaszoltam semmit, csak elmosolyodtam és visszaöleltem. Így álltunk néhány pillanatig, majd lassan elnegedett és együtt mentünk tovább. 
Mikor beértem az osztályba Mirandát kerestem a szemeimmel, de sehol sem láttam. Will sem tudott róla semmit. Gondolom beteg.

Sokszor nem tudom minek járok iskolába. A mai nap is csak egy unalmas semmittevésről szólt. Megjegyzem Jutsin nem jött ma be. Mondjuk kicsit kínos lett volna, ha ma összefutunk. Elvégre láttam ahogy lelő egy embert - és ez meg magyarázhatatlan módon fel sem zaklat -  Mégismiért nem jelentem fel? Már saját magamat sem értem.

Este...

Apa nincs itthon. Biztos egy kocsma pultján alszik éppen. Csörgettem Miri-t de nem vette fel a telefont ezért arra gondoltam, hogy elmegyek  hozzájuk. Befordultam  a sötét utcába és elmentem a házukhoz. 
Takaros kis ház. Az eresz alatt egy fecske fészek,  mely már évek óta van ott üresen. A villanyok nem égtek, mintha senki sem lenne otthon. Felmentem a lépcsőn és megálltam közvetlenül az diófa-ajtó előtt és bekopogtam.
Senki sem nyitott ajtót. Bekukucskáltam az ablakon, de egy lelket se láttam. Megkerültem a házat és benéztem Miri szobájába. Semmi.
Tiszta üres az egész ház. Mindenki eltűnt.
Egy csörgés... két csörgés... három csörgés...
- William! Hol van Miri? 
- Gondolom otthon.
- Nincs itt. Senki sincs.
- Az lehetetlen. 1 órája beszéltem vele. Azt mondta orvosnál volt.
- És miért nincs akkor az ágyában este tizenegyórakor?
- Odamegyek érted. Várj meg!

Letette. Ez már túl sok lesz nekem. Ez a néhány nap...
A hideg csípi az arcomat. Csak egy pulóvert vettem. Úgy érzem belekerültem valamibe, amihez nekem semmi közöm sincs. 
- Miért vagy itt? - ilyedten fordultam először balra majd jobbra és megláttam a különös idegent. 
- Justin?
- Tegnap megtámadtak. A helyedben nem mászkálnék egyedül. - egyre közelebb és közelebb jött, majd közvetlenül előttem megállt.
- Mit akarsz tőlem?
- Azt, hogy vigyázz. A sötét helyeken, sötét emberek vannak, sötét gondolatokkal.
- Ez valami íróikép akart lenni - kérdeztem kínosan mosolyogva.
- Nem. - mély levegőt vett - Joy. Nem tudod mivel állsz szemben. Láthatod, hogy a barátnőd sincs már itt. - egy pillanatra megállt bennem a ütő. 
- Mirandát azok az emberek vitték el?
- Nem hiszem, hogy elvitték. Nem az ő stílusuk. Valószínűleg megfenyegették és ezért...
- ...ezért nincs itt senki. De még kik ezek? És mit akarnak tőlem? kérdeztem már szinte hisztérikusan.
- Vannak dolgok, amiket jobb ha nem tudsz.

#Kilencedik rész#

Joy szemszöge

Egy sötétségben ébredtem. bárhová néztem minden hol a sötétség uralkodott. Hirtelen egy fehér ruhás nőt véltem felfedezni aki felém közeledett. Az arca nagyon ismerős volt. A haja enyhén hullámos volt. A szemeit a föld felé szegezte.
- Anya? - kérdeztem meglepetten. Nem válaszolt csak egyre közelebb és közelebb jött. Mikor oda ért hozzám, nem állt meg hanem tovább sétált, majd megtorpant. Felemelte a fejét és ezzel egy időben egy nagy lövést hallottam. A hölgy meginogott, elveszítette az egyensúlyát, és hanyatt dőlt. Oda rohantam hozzá, és valóban anya volt az. Láttam, hogy a mellkasából valami piros jön ki. Megölték. Hangosan felsírtam. Nem akartam újra ezt látni... Körülöttem a föld megrepedezett és izzani kezdett. Egy alak tűnt fel, aki épp felém jött. Mikor oda ért hozzám, rám emelte a fegyverét. Időm se volt felfogni mi is történik, mert a következő pillanatban...

- Te! Ezt a csajt kiverte a víz. - mondta egy fiú.
- Úgyis ideje felkelni. Hé! - éreztem ahogy megpofoz - Vége a pihenésnek! - mondta valamivel az átlagnál magasabb hangon.
Lassan nyitottam ki a szemem. Egy széken ültem ami egy rendesen lepukkant szoba közepén volt. A falak már bomladoztak. A redőnyök úgy ahogy le voltak húzva. Hol a francban vagyok?
Előttem egy fiatalabb és egy idősebb férfi állt.
- Menj ki, és szólj ha jön valaki! - utasította a 40-es éveibe járó pasi, a fiatalabbikat - Szóval... Nyilván érdekel, hogy miért vagy itt, igaz? - nem válaszoltam csak szúrósan ránéztem - Nem kell válaszolni - vigyorgott - Elmondom, hogy mi lesz. Felteszek neked néhány kérdést, te pedig válaszolsz rá.
- Azt nem hiszem - morogtam az orrom alatt és reménykedtem, hogy nem hallotta meg.
- Megismételnéd? - nem szóltam semmit. Erősen megszorította a nyakam, majd elengedte - Ne kötözködj velem! Inkább mondd meg, hogy mennyi tartalék embere van? - ismételten nem mondtam semmit - Jó... Akkor kik a szövetségesei?
- Nem tudom. - mondtam a lehető leghalkabban. Mélyen belenézett a szemembe, meglendítette a kezét és pofon vágott, aminek következtében a székkel együtt eldőltem és bevertem a kezem.
- Mit mondtál?- kérdezte kiabálva.
- Azt, hogy nem tudom. -mondtam én is, most már hangosabban.
- Te csak ne ordítozzál! - és kétszer belém rúgott. A könnyeim elkezdték marni a szememet és utat akartak törni maguknak. De nem engedtem. Egyszerűen nem tudtam. Feleslegesnek tartottam. - Nem ment meg téged senki. - vigyorgott rám ördögien, ami kicsit megrémisztett. Mármint nem a mosolya, hanem az amit mondott. Igaza van. Senki sem fog meg menteni.
- Akkor, ölj meg! - mondtam akadozva és kicsit nyögdécselve.
Elővette a pisztolyát, és rám fogta.
- Nem akarom megadni neked azt az örömöt. Én azt akarom, hogy apád és te is szenvedj! - felnevetett, majd lövőt egyet. Azt a vállam találta el amire ráestem. Egy halk sikoly hagyta el a számat amin szintén csak nevetett.

Justin szemszöge

Csak úgy száguldottam a Telep felé. Ha Joy-nak bármi baja esik, én azt nem fogom megbocsájtani magamnak. Nem tudom miért, de valami megfogott benne. De félek... Félek, hogy ha a közelébe enged, csalódást okozok neki, azzal ami vagyok.
Végre megérkeztem a sokat emlegetett helyhez. A pisztolyomat a zsebembe rejtettem, a késemet pedig az oldalamra erősítettem. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Tudom kivel állok szemben, és azt is tudom, hogy mit kell tennem. Meg tudom csinálni.
Kiszálltam a kocsiból és a romos házhoz vettem az irányt. Az ablakokon deszkák voltak a falak omladoztak. A tetőn innen-onnan hiányoztak a cserepek. Hihetetlen, hogy még mindig áll ez a viskó.

Halkan a falnak nyomódva közelítettem meg azt az ajtót, ahonnan a legtöbb neszt hallottam. Megálltam az ajtó előtt. Majd minden erőmet összegyűjtve, betörtem az ajtót. Előrántottam a pisztolyomat és a szobában tartózkodó férfira szegeztem.
- Ooh, Justin! Milyen kellemes meglepetés. - vigyorgott - Mit keresel itt? - váltott komolyabbra. Körülnéztem és a földön megláttam Joy-t. Körülötte vér volt.
- Ő miért van itt?
- Kellet egy túsz.
- És minek kell megkínoznod? -  néztem rá szánakozva.
- Csak a saját szórakozásomra - vonta meg a válla.
Ez elvágta bennem a nem létező cérnát és hirtelen felindulásból felpofoztam, majd egy jól irányzott mozdulttal megrúgtam, ami a földre kényszerítette - Csak ennyit tudsz Bieber! - nevet fel mire én még egyet belé rúgok. - Szánalmas vagy! - köpi nekem oda majd fel áll, és előrántja a fegyverét. Hazudnék ha azt mondanám nem számítottam erre a lépésére, ezért abban a szent minutumban én is ugyan így cselekedtem. Egyre csak nőt a feszültség köztünk miközben mindketten egymásra fogtuk a pisztolyunkat.
- Na mi van? Nem lősz? - mondta gúnyolódva és a pisztolyt Joy-ra fogta. Valami fura érzés kerített hatalmába, minek következtében a szívem gyorsabban dobogott, és a levegőt is szaporábban vettem és a vér is gyorsabban áramlott a testemben. - Ha te lősz akkor én is - mosolyodott el ördögien.
Apám tanított egy technikát, amivel az ilyen helyzeteket kilehet játszani." Aki mer, az nyer!"
Egy hirtelen mozdulattal, a pisztolycső végét az ellenfelem kezére irányítottam . A golyó kilőtte a kezéből a fegyvert, majd a következő lépésemben a szívét céloztam meg. 
- Ne tedd Bieber! Bármit meg teszek! - lesajnálóan ránéztem.
- Viszlát! - majd lőttem...

Hy!:))
Végree, itt a következő rész:D
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de sajnos a gépünk feladta a szolgálatot. 
Remélem az olvasóim megmaradtak és nem pártoltatok el tőlem. Tudom nem lett egy hosszú rész, de gyorsan akartam hozni mert már olyan régen volt új.
Remélem tetszett, mert személy szerint elég izgalmasra sikerült:D De ezt döntsétek el TI.
Köszönetet szeretnék mondani a rengeteg oldal megjelenítésért... De tényleg:DD 9000+ az már valami:D És köszönöm a 9 feliratozót is:) 
És még egyszer nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem.
Puszi nektek:)
És sietek a következő résszel:))
xx
~Lisa