#Nyolcadik rész#

- Ők kik?
- Nem tudom.
- Annyira látszik, hogy hazudsz.- szúrósan ránéztem - Szóval tudod, hogy kik vannak a képen. Elmondod?
- Nem - és elnéztem a nyílás irányába.
- A nevedet is harapófogóval kelet kiszednem belőled. Most akkor ezt is?
- Vannak dolgok amikhez semmi közöd.-Justin hangosan kifújta a levegőt.
- Bennem megbízhatsz.
- Willben is megbízhatok és Mirandában is. Ha nekik nem mondok el dolgokat, akkor ne várd, hogy majd neked elfogok.
- De...
- NEM!-mondtam egy oktávval magasabb hangon, majd visszavettem és inkább kinéztem, hogy még itt van-e az a pasas. Mivel nem láttam senkit, ezért kimásztam.

Justin szemszöge

Nem értem, hogy miért nem lehet valamennyit megosztani, hogy mégis ki az a kis lány és az a hölgy.
Joy egy kecses mozdulattal kiment a 'rejtek helyünkről'. Eltettem a képet, majd követtem a példáját s én is kimásztam.

Joy szemszöge

Ki nem állhatom ezt a gyereket. Miért olyan kíváncsi a múltamra? Amit én át éltem, azt nem elmondani kell, hanem tapasztalni. Ő nem tudhatja, hogy milyen nehéz. Meg egyébként is semmi köze hozzá.
- És most merre? - kérdezte a mellettem álló fiú.
- Nem tudom. Old meg magad. - majd sarkon fordultam és ott akartam hagyni, de Ő a kezem után nyúlt.
- Ne csináld! - bele néztem a szemébe. Csillogott, és kérlelő volt. Csak nem tudom, hogy mit is kér.
- Még is mit?
- Hát ezt. Az egyik pillanatban még együtt futunk, a másik pillanatban kiabálsz velem, most pedig egyszerűen lerázol. Miért csinálod ezt? - nem tudtam rá mit mondani, ezért hülyén éreztem magam. A tekintetem elvezettem a róla és a lábamat vizslattam. "Olyan gáz vagy!" Fuuh - Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Csak nem értelek. - kitéptem a kezemet a szorításából és elfutottam. Tudom, hogy gyáva dolog, de mit mondhattam volna? Semmit. Most így éreztem a legjobbnak.
Csörgött a telefonom. Lelassítottam, majd elő kotorásztam a zsebemből a készüléket és a fülemhez emeltem.
- Háló?
- Szia! Will vagyok. Miért nem voltál suliba?
- Mert... mert nem éreztem jól magam. - szerintem ez a leghihetőbb kifogás.
- Értem. Akkor majd holnap találkozunk. - és kinyomta. Nem hittem volna, hogy bárkinek is feltűnik, hogy nem voltam ma.

16:48

Most fordultam be az utcánkba. Egész nap a városban sétálgattam. Még a bandával se találkoztam ma. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá, de kicsit ijesztő, hogy nem kívántam a drogot. Ez lehet, hogy egy betegség? Nem, az talán nem...
Elértem a házunkig. Az ajtó nyitva volt. Bekukucskáltam, hogy van-e bent valaki, de egy lelket se láttam.
- Apa! - kiabáltam, de nem jött válasz. Nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy az ajtónk tárva- nyitva.
Beljebb mentem.
- Apa! - de megint semmi. Sehol egy árva lélek. Ez elég bizarr. Na persze nem mint ha most félnék, csak ez... na a lényeg, hogy kicsit furcsa.
Bementem körül nézni a konyhába, de egy törött poháron kívül semmi/senki nem volt a helyiségben. Felindultam az emeletre, de az előszobában megakadt a szemem egy kis papír darabon. El volt szakadva, de néhány szót lelehetett róla olvasni.

- Thompson street 179., 

kedd, 18:58

- Találkozó!

- Mr. Goltent, megsem-

misíteni

Apáról lenne szó? Megsemmisíteni? Kedd? Főnök? Thompson street? Mi van?  Hiszen ma van kedd! A tekintetem az órára kaptam és az 18:07-et mutatott. Sosem voltam jó a nyomozósdiban, de ha ez apa előre megtervezett halála akkor azt nem hagyhatom. Nem maradna senkim. 

Az eszem és a szívem óriása vitába kezdett és mindkettő a saját érve mellet állt ki. Az eszem azt harsogta, hogy "NE MENJ!", viszont a szívem, ennek a tökéletes ellentétét mondta. Nem hiszem, hogy túl sok "Mr. Golten" nevű pasas rohangálna New Jersey utcáin. És mint mindig, a szívem győzött. 

A lábaimat hajtotta az adrenalin a Thompson street felé.

Hosszas keresés után megtaláltam a 179.-es számot ami szinte az utolsó házak egyike volt. Egy rendesen lepukkant ház volt. A többi háztól kissé elkülönülten épült. Át mentem a másik oldalra,ugyanis megláttam egy számomra tökéletes fát, ami mögé elbujhatok. A zsebemből előhalásztam a telefonomat és a tekintetemet a képernyőre vezettem, hogy megnézhessem, az időt. 18:51. A készüléket visszacsúsztattam az eredeti helyére és tovább kémleltem a terepet. Hirtelen lépéseket hallottam és a fejemet automatikusan a hang irányába fordítottam. Két férfi sétált, közben a fegyverüket (??) nézegették és beszélgettek. Megálltak a 179.-es számú háznál és gondolom vártak. 

Az idő teltével, egyre több ember érkezett. Körülbelül 4-5-en lehettek. Valamiről beszéltek amikor, a másik irányból valaki oda kiabált és a 'csapat' arra fordította a fejét. Én is elpillantottam arra és egy másik bandát láttam akik egyre csak közeledtek a másikhoz.

- Nem hittem, hogy eljössz! - mondta gúnyosan előbb érkezettek vezetője.

- Akkor nem lenne aki megölne. - köpte oda neki a másik - Tudod Golten, neked már rég leáldozott a napod. 

- Nem, nem. Pont fordítva Moriarty. - egymással szemben álltak és a fegyverüket szorongatták. Oda akartam menni apához, de valaki elkapott hátulról és befogta a számat, majd éles fájdalmat éreztem a fejemben és ezután minden elsötétült.

Justin szemszöge

Miután Joy elfutott, elindultam haza. Jelenleg a kanapémon nyomogatom a telefonomat. Meg untam a folytonos kockulást ezért felálltam a kis készüléket letettem a heverőre és bementem a konyhába, valami ennivaló után nézni. Épp a chipses zacskót próbáltam előkotorni az egyik szekrényből, amikor a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett. Félbe hagytam a kis akciómat és a nappaliba rohantam.

A számot meg se nézve emeltem a fülemhez.

- Igen?

- Figyelj haver! A Thompson street-en összekaptak a Fekete kutyák és a Skorpiók.

- Kik haltak meg?

- Hát a Kutyák vezére. Viszont láttam egy lányt aki fogalmam sincs minek volt ott, de Őt is elkapták.

- És?

- Hát hasonlított arra a csajra akiről szoktál beszélni. Valami Juli vagy nem is tudom.

- Joy-t elrabolták?!

- Hát attól tartok igen.

- És miért nem védted meg? - ordítottam a telefonba.

- Én azt néztem, hogy milyen fegyverek vannak és, hogy az emberek mennyire képzettek. Nem fogom magamat veszélybe sodorni egy kislány miatt! 

- Hol vagy most? 

- Otthon.

- 5 perc és ott vagyok. - felhúztam a cipőm, leakasztottam a kocsi kulcsom, beszálltam az autómba és mentem Dave-hez.

Leparkoltam és az ajtóhoz siettem. Elkezdtem dörömbölni az ajtón. Pár pillanat múlva Dave szúrós pillantásával találtam szembe magam.

- Hol történt? Hánykor? És mi volt pontosan? -kezdtem bele a kérdezősködésbe.

- Thompson street, és olyan 19:20-25. 

- És hogyan rabolták el?

- Egy hapsi megragadta és fejbe vágta. Utána meg egy haverjával betuszkolták egy fekete autóba és elhajtottak.

- Merre mehettek szerinted?

- Talán a telepre, de egyáltalán, miért olyan fontos ez neked? - kérdezte dühösen.

- Nem tudom. Csak... fontos és kész! - mondtam rá se pillantva barátomra. - Kösz az infót. - mondtam és indultam is ki a házból.

- Sok sikert Justin! - mondta Dave az ajtóból.

- Kösz! - küldtem felé egy hálás mosolyt majd elindultam a kocsimmal a legbiztosabb célpont felé. A telepre.

Sziasztok!:))

Végre-valahára megérkezett a nyolcadik rész. Azért nem hoztam előbb, mivel egyetlen komi sem érkezett és ez egy kicsit elszomorított.

Én próbálom magamból és a történetből a legjobbat kihozni, de ha nem kapok visszajelzéseket, úgy elég nehéz  eldönteni, hogy tetszik-e nektek vagy sem.

Mi legyen?

Abbahagyjam a blogot?

Visszakanyarodva a részhez, remélem tetszett nektek és hagytok néhány komit magatok után:))

És ha kérhetném kérlek írjatok véleményt, mert a bloggereknek/bloggerináknak ez nagyon sokat számít, mert ezekre építenek.

Nekem is sokan mondták, hogy csapni való a helyesírásom és azóta szerintem sokat javultam. 

Végül pedig, nagyon köszönöm a 9 feliratkozót és a 7500+ -os oldal megtekintést:'))

Pusszi<3

xx

~Lisa

Ui.: Sajnálom, hogy rövid lett, de innen fognak beindulni az események igzán:DD Szóval legyetek résen.