#Tizedik rész#

Justin szemszöge

 Viszlát!- majd egy egyszerű mozdulattal meghúztam a ravaszt.
A férfi élettelen teste a földön landolt és vér vette körül. Nem fordítottam rá több figyelmet hisz volt itt egy sokkal fontosabb személy is.
Oda mentem Joy -hoz és letérdeltem hozzá.
- Joy.. - szólítottam meg, de nem reagált rá semmit. Magam fele fordítottam a fejét, hogy megvizsgálhassam. A homlokán egy kisebb vágás volt, itt-ott meg egy-egy seb is ékeskedett.
Feltűnt, hogy a jobb kezét meglőttek.
Óvatosan karjaimba vettem különösen ügyelve a kezére, majd kivittem a kocsihoz.

Felvittem a szobámba és az ágyamra fektettem. Az arcába logó kosza tincseket a helyükre tettem majd lementem a napaliba és vártam.

1 óra múlva

Még mindig nem ébredt fel. Megnéztem a kezén a pulzusát, de minden rendben volt. A nyakához is oda tettem két ujjamat, de ott is normális volt. Nem értem, hogy miért nem kell fel. Már hívtam Ryan-t, de azt mondta ha van pulzusa akkor nem lesz semmi baj és idővel felkel. Az egyetlen gond, hogy már több mint 1 órája mozdulatlanul fekszik.

A telefonom nyomkodásából az zökkentett ki, hogy Joy elkezdett nyöszörögni és forgolódni.
- Nyugi, nyugi! Itt vagyok. Nincs semmi baj. - barna szemeit kinyitotta. Tekintetét rám emelte, de a szája lefele görbült - Ne sírj! - jött reflexből, de Ő csak egy megvető pillantást intézett felém majd megpróbált felülni bár sikertelenül. - Segítek! - kezemet oda nyújtottam neki, amit el is fogadott és lassan ülő helyzetbe helyezte magát. - Minden rendben? Fáj valamid?
- Hol vagyok?
- Nálam.
- Miért? - kérdezte egy elég érdekes fejet vágva.
- Mert eszméletlenül feküdtél a földön, és gondoltam nem hagylak ott - válaszoltam, enyhén flegma hangsúllyal.
Szúrósan rám nézet, majd próbált felállni, de vissza eset az ágyra.
- Mi történt? - kérdezte.
- Mire emlékszel?
- Valami idegbeteg hapsi hadonászik egy pisztollyal, én leesek vagy eldőlök, nem is tudom, a lényeg, hogy a földön kötök ki és ennyi.
- Utána én, mint a megmentőd, betörtem az ajtót és agyon lőttem azt az "idegbeteg hapsit" - utánoztam a hangját.
Nagy szemekkel nézett rám, mintha olyan hihetetlen lenne, hogy én bárkit is megmentsek vagy lelőjek.
- Nagyon fáj a kezem - mondta hirtelen, és az előbb említett testrészre nézet.
- Mutasd! - most jobban szemügyre tudtam venni. - Nem komoly. Csak megrepedhetett egy csontod, de egyáltalán nem vészes. Bekötöm, oké? - Ő csak bólintott. Kimentem a fürdőbe és egy fertőtlenítővel meg egy csomagkötszerrel tértem vissza. - Elmondom mi lesz - néztem mélyen a szemébe - ezzel - mutattam a zöld üvegre - lekenem, majd ezzel bekötöm. Mehet? - Ő csak rám nézet amit én 'igen' - nek vettem. Egy vattapamacsra tettem a löttyből - egy kicsit csípni fog -  mondtam majd ráhelyeztem a fájó részre. Kicsit felszisszent - Semmi baj - próbáltam a lehető legnyugodtabban beszélni hozza.
Figyeltem ahogy a szemével követi a mozdulataimat és éreztem, hogy bízik bennem.
- Fáj?
- Nem. - elvégeztem az utolsó simításokat.
- Kész is.
- Kösz. - csend telepedet közénk. Én arcát fürkésztem és tekintetet kerestem, de nem nézet rám. Inkább a kezét tanulmányozta. - Haza kell mennem. - szólalt meg hirtelen.
- Sietsz?
- Haza kell mennem - ismételte meg a mondatat.
Felsóhajtottam - Jól van. Gyere haza viszlek. - segítettem neki felállni és lassan kimentünk a kocsihoz.

- Kösz. - mondta maga elé meredve, majd próbált kiszállni, de a keze miatt nem igazan jött össze neki. Átmentem az Ő oldalára és kisegítettem a kocsiból. - Innen már én is betudok menni - mondta,  de nem tágítottam mellőle - Mondtam, hogy betudok menni!- nézett rám dühösen.
- Mi a baj?
Ő csak legyintett, én meg úgy döntöttem ráhagyom a dolgot és visszamentem a kocsimhoz. Mielőtt beszálltam volna hátra néztem, rá mosolyogtam és elmentem.

Joy szemszöge

Apa sehol. Logikus. Ilyenkor nincs sehol. Kimentem a teraszra. Előhúztam egy doboz cigit a zsebemből, és kivettem belőle egy szálat, majd meggyújtottam.

Füst-karikákat fújtam. és a szürke felhőkkel borított eget kémleltem. A tekintetemet a kötésre helyeztem és  a fáslival szemeztem, aminek enyhén sárgás színe volt a megszokott fehér helyet. Hihetetlen, hogy Justin megmentett. Őt nem ilyennek ismertem. - Nem mintha annyira ismerném.
Azt se tudtam, hogy tudd célozni. De nyilvánvalóan tudott hiszen megölte azt a pasit.. Vajon a másik sráccal mi lett? Őt is lelőtte volna?
Ez az ember komolyan megijeszt.

Másnap

Este nem sokat aludtam. Justinra gondoltam. Ez először fordul elő velem, hogy egy fiú... ismétlem egy FIÚ miatt nem tudok aludni. Ez olyan furcsa. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Ő mentette meg az életem.
Az elmélkedésemet abbahagytam, és elindultam felöltözni és rendbe tenni magam.

Úgy döntöttem, hogy ma bemegyek a suliba. Már a kapunál jártam amikor éreztem, hogy valaki hangosan kiabálja a nevem. Hátrafordultam és észrevettem Will-t amint felém rohan. Mikor oda ért hozzám, erősen megölelt.
- Hiányoztál! - nem válaszoltam semmit, csak elmosolyodtam és visszaöleltem. Így álltunk néhány pillanatig, majd lassan elnegedett és együtt mentünk tovább. 
Mikor beértem az osztályba Mirandát kerestem a szemeimmel, de sehol sem láttam. Will sem tudott róla semmit. Gondolom beteg.

Sokszor nem tudom minek járok iskolába. A mai nap is csak egy unalmas semmittevésről szólt. Megjegyzem Jutsin nem jött ma be. Mondjuk kicsit kínos lett volna, ha ma összefutunk. Elvégre láttam ahogy lelő egy embert - és ez meg magyarázhatatlan módon fel sem zaklat -  Mégismiért nem jelentem fel? Már saját magamat sem értem.

Este...

Apa nincs itthon. Biztos egy kocsma pultján alszik éppen. Csörgettem Miri-t de nem vette fel a telefont ezért arra gondoltam, hogy elmegyek  hozzájuk. Befordultam  a sötét utcába és elmentem a házukhoz. 
Takaros kis ház. Az eresz alatt egy fecske fészek,  mely már évek óta van ott üresen. A villanyok nem égtek, mintha senki sem lenne otthon. Felmentem a lépcsőn és megálltam közvetlenül az diófa-ajtó előtt és bekopogtam.
Senki sem nyitott ajtót. Bekukucskáltam az ablakon, de egy lelket se láttam. Megkerültem a házat és benéztem Miri szobájába. Semmi.
Tiszta üres az egész ház. Mindenki eltűnt.
Egy csörgés... két csörgés... három csörgés...
- William! Hol van Miri? 
- Gondolom otthon.
- Nincs itt. Senki sincs.
- Az lehetetlen. 1 órája beszéltem vele. Azt mondta orvosnál volt.
- És miért nincs akkor az ágyában este tizenegyórakor?
- Odamegyek érted. Várj meg!

Letette. Ez már túl sok lesz nekem. Ez a néhány nap...
A hideg csípi az arcomat. Csak egy pulóvert vettem. Úgy érzem belekerültem valamibe, amihez nekem semmi közöm sincs. 
- Miért vagy itt? - ilyedten fordultam először balra majd jobbra és megláttam a különös idegent. 
- Justin?
- Tegnap megtámadtak. A helyedben nem mászkálnék egyedül. - egyre közelebb és közelebb jött, majd közvetlenül előttem megállt.
- Mit akarsz tőlem?
- Azt, hogy vigyázz. A sötét helyeken, sötét emberek vannak, sötét gondolatokkal.
- Ez valami íróikép akart lenni - kérdeztem kínosan mosolyogva.
- Nem. - mély levegőt vett - Joy. Nem tudod mivel állsz szemben. Láthatod, hogy a barátnőd sincs már itt. - egy pillanatra megállt bennem a ütő. 
- Mirandát azok az emberek vitték el?
- Nem hiszem, hogy elvitték. Nem az ő stílusuk. Valószínűleg megfenyegették és ezért...
- ...ezért nincs itt senki. De még kik ezek? És mit akarnak tőlem? kérdeztem már szinte hisztérikusan.
- Vannak dolgok, amiket jobb ha nem tudsz.