#Negyedik rész#

Másnap

Will mellet ébredtem. Nem nagyon emlékesztem, hogy miért is vagyok itt és, hogy mi volt tegnap. Semmire se emlékszek. 

Felültem, törökülésbe, és körbe néztem a szobában. Minden szépen a helyén volt. Majd pillantásomat magamra irányítottam. Egy lila cuccban voltam. Na várjunk! Én nem is így öltöztem fel tegnap reggel.

És eszembe jutott minden. Szószerint MINDEN! Az, hogy apa elöl menekültem ide és, hogy elfelejtsem a gondjaim, Will elvitt egy buliba Josh-ékhoz. Az, hogy anyit ittam, hogy alig álltam a saját lábamon, az, hogy találkoztam egy gyerekkel aki (elvileg) a sulinkaba jár, és enyi...inentől képzakadás. Bár nem is biztos, hogy ezek után volt valami...

Tekintetem ráveztem a melletem fekvő, Will-re. Anyira nem akarta a következő lépésem...

- Will kelj fel!-kezdtem el rázogattni.

- Na mi van már? már a saját szobámba se aludhatok nyugottan!-szólt rám erőteljes hangon.

- Ja bocs! Csak akkor inkább nem is szólok, hogy megyek.-majd kipantattam az ágyból összeszettem a sulitáskám, amibe belegyömöszöltem az éppen nem viset ruháim (a tegnapi sulis ruhámra gondolok), felvettem a cipőm és már indultam volna ki az ajtón. De Will utánnam szólt, hogy várjak. Az ajtóban összefontam a karjaim és figyeltem, hogy mit is csinál. Oda jött hozzám.

- Nem baj, hogy nem viszlek haza?-kérdezte mélyen a szemembe nézve. Én csak elmosolyotam.

- Dehogyis. Nem ugráltathatlak.-mondtam még mindig mosolyogva-Akkor majd hétfőn találkozunk a szokásos helyen, oké?

- Rendben. Amúgy lesz új anyag.

- Csúcs! Na szia, majd hétfőn!

- Szia!-lesétáltam a lépcsőjükön, majd kimentem az utcára, és utamat haza felé vettem.

Egész végig azon filóztam, hogy ha haza érek és apa megint otthon lesz akkor melyik a leghatásosabb rugás amivel kiüthetném. Na jó ez hülyeség..."Csak azt szeretném tudni, hogy hogyan tudnám megvédeni magam?" Tettem fel a költői kérdést magamban és mint tudjuk soha nem fogok  rá választ kapni. Nyilván egy csomó költő abba halt bele, hogy anyit gondolkodott az élet kérdésein amire nem kapot válaszokat, hogy inkább a könyebb utat választotta (vagy nem...). És ezért nevezik "költői"-nek, mert sosem kapok rá választ és minél többet gondolkodok rajta annál jobban bele fogok örülni (vagy nem...).

Észre sem vettem a nagy gondolkozásban de már 2 házzal túl mentem a miénknél. Félve (amit persze nem mutattam ki) ugyan, de magabiztosan tettem rá kezem a kilincsre, amit nagyon óvatosan lenyomtam. Az ajtó kinyillt, én meg beléptem rajta. Ugyan olyan ovatássággal zártam vissza, mint ahogy kinyitottam, majd körül néztem az alsó szinten. Hál'Istennek nem volt senki. AZ emeleten is körül néztem MINDENHOL, de senki. Megkönnyebültem dőltem le az ágymra. "Apa nincs itthon. Végre eljött azon ritka napok, amikor nem üt meg senki. Egész pontosan 3napig tuti." egyet kellet értenem magammal. Ha apa nincs itthon szombaton, akkor miért tolná haza a képét vasárnap? Hétfőn meg tök mindegy mert suliba megyek. Ő meg alszik kb.,... hát sokáig.

A napom további részében szépen kitakaritottam a házat, a szobámat is átrendeztem. Csak vicceltem sosem venném a fáradságot és rendezném át a szobám. Tökéletesen jó, így is. De azért valamenyit takarítottam.

Épp a kanapén ültem és tévéztem, mikor megszólalt a csengő. Oda mentem és résnyire kinyitottam. Szerencsére nem apa állt ott, ezért ajtót teljesen kitártam.

- Hát te?-kérdeztem meglepődötten.

- Hozztam.

- De Will mondta, hogy neki lesz hétfőn új anya, szóval most nem kell.

- Na ide figyelj! Nem olyan könnyű ám beszerezni, mint ahogy azt te gondolod.- kapta fel a vizet, de még időben laállította magát-Mindegy...akkor mikor kéred?

- Kedden.

- És hol?-kérdezte vigyorogva.

- Tudod te azt.-nevettem el magam.

- Jó akkor majd gyere 7-re oda.

- Ott leszek-mindketten intettünk a másiknak, majd én vissza helyezkedtem a kanapéra és tovább néztem valami horror filmet.

Mire a filmenek vége lett, már elég késő volt (pontosan este 11óra). Ezért a TV-t kikapcsoltam, az ajtót bezártam és készülődtem a lefekvéshez.

Hétfőn

Csak a tisztán látásért, vasárnap nem csináltam semmit. Csak tanultam egy kicsit. 

Most uton vagypok a megbeszélt hely felé, ami jelen esetben a parknak az a része ahol nincs világítás, és tök büdös szokot lenni (saját vélemény).

- Szia csajszi!-köszönt Will.

- Sziasztok!- Will mindenkinek adott a fűből, majd mindenki elszívta.

- Van még, kér valaki?-3 tették fel a kezüket, és köztük szét ossztotta ami még volt. Hát igen...Ő ilyen adakozó-lelkű-akkor 1hét múlva találkozunk ugyan itt. Lily te fogod hozzni! Heló!-majd mindenki, szét széledt és indult a saját sulijába (gondolom...). -Nem volt baj, hogy nem vittelek haza szombaton?-kérdezte mikor már eléggé eltávolodtunk a "bázis"-unktól.

- Nem.-adtam tömör választ, elöbb feltett kérdésére.
- Apád akkor nem volt otthon?
- Nem.- inenntől kezdve egyikünk se szólt a másiktól egészen a suliig, mivel ott várt minket Miranda- Szia!
-Sziasztok! 
- Hol voltál?-kérdezet rá Will a (szerinte) lényegre.
- Bocsi, de kiment a fejemből a mai nap...-Will nrm mondot semmit csak bement.-Ennek meg mi baja?
- Nem tudom...Menjünk órára?-váltottam témát.
- Hát mivel Mr. Durci -jólvan Miri- besértődött ezért menjünk csak.
- Oké.-és bementünk az iskola nagy ajtaján.

Szünetben...

Mindenki kivonult az osztályból egyenesen az udvarra. Mivel ez az óránk nem Will-el volt ezért elmentünk megkeresni, de mivel sehol nem találtuk, kimentünk, csak mi ketten. 
Mindketten elővettünk egy szállat és nekiálltunk elszívni.
Tekintetem megint találkozott, az Ővével. Ngyon ismerős volt valahonnan...hát az más, hogy már másodjára pillantunk egymásra, én arra gondolok, hogy úgy érzem már beszéltem vele. Vagy valami volt, csak nem emlékszem, hogy "mikor?", "hol?", és "miért?" lettem volna az Ő közelében és elgyedtem volna Vele valamilyen beszélgetésben. 
Visszafordultam Mirához, és megnéztem mit csinál. Hát persze, hogy a telefonját nyomkodta. nem értem mi olyan vonzó, egy...egy képernyőben, ami világít.
A becsöngetésre mindenki bevonult az iskola falai közé (Blee!).

 A suli után...

Mikor kiértem az életet adó friss levegőre, nagyon megkönyebültem. De sajnos visszatért a szorongásom, ugyanis haza kell mennem. Apához...
Nehéz szívvel indultam haza felé. Épp befordultam az utcánkon mikor nekiállt csörögni a telefonom. Megnéztem a kijelzőn és az Ő nevét láttam. Felvettem.
- Igen?
- Figyelj! A holnap nem jó. Gyere Most!
- Rendben. Sietek!- majd kinyomta. Elkezdtem futni (?), hogy minél előbb oda érjek.
Tudom, hogy nagyon türelmetlen tud lenni. 
Mikor oda értem nem találtam ott senkit. Ez most szórakozik velem? Úgy döntöttem, hogy ne érdekell és inkább elindulok haza. De ez a tervem, teljesen füstbe ment mivel....

Sziasztok:))
Itt a Negyedik rész. Tudom kicsit "titokzatos"-ra sikeredet, mivel sok helyszín nem derül ki, hogy konkrétan mi is, de ezt direkt így akartam:)) Sajnos kicsit rövid lett (szerintem).:// Azért remélem jól sikerült mert sokat fáradoztam vele.:))
A további részekben, nagyon sok olyan helyzet lesz, ami eléggé zavarosnak fog tűnni, de mindenről lehull a fátyol, ha elérek arra a bizonyos pontra, ami egyenlőre titok:))
Kicsit rosszul eset, hogy az elöző részhez, csak 1komi érkezet (de persze ez nem jelenti azt, hogy nem örültem neki), viszont volt egy-néhány pipa amiknek télleg, nagyon örültem:))
A következő részt, 2komi után fogom hozzni.:)) És most télleg megfogom várni amíg összegyűlik 2komi:DD
Love ya<3
~Lisa

#3 rèsz: A végzeted...

Már épp hátra akartam fordulni, de a bizonyos illető, összekulcsolta a kezeit a derekamon és ezzel megakadályozva azt, hogy megálapitsam ki is Ő.
- Ki vagy?-kérdeztem, dea hangom kicsit megremeget.
- A játszótársad.- sugta a fülembe, úgy, hogy én tisztán értsem, de a körülöttünk lévők ne hallják.
- Nagyon vicces. Megtennéd, hogy elengedsz?
- Nem.
- Hát akkor...- majd leszedtem magamról a kezeit és szembe fordultam vele.- Ismerelek?- nem akartam megkérdezni, de valamiért kicsúszott a számon.
- Nem tudom-és elkezdet úgy röhögni, mint egy idegbeteg. Na jó...ez a gyerek egy "kicsit" betéphetett, szóval sarkon fordultam és ott hagytam.
Will után kezdtem kutatnni, de sehol se találtam. *Próbáld meg felhívni!* szólalt meg a tudatalatim. A tanácsot megfogadva, bepötyögtem azt a bizonyos számot.....
Csörgettem egy ideig, de nem vette fel. Na és most  mit csináljak? Úgy döntöttem, iszok egy kicsit. Utam akonyhába vezetett, ahol töltöttem magamnak valami erős italból. Elég jól becsíptem, de azért még eszméletemnél voltam.
Már 40perce nem találom sehol Willt. Megint elindultam egy italért a konyhába. Ki vettem egy poharat a szekrényből és töltöttem abból, amiből még nem ittam (megjegyzem nem volt túl sok választásom). Viszont valaki, kezei fogva tartottak. Felismertem ezeket a kezeket, úgy, hogy vettem a bátorságot és rá kérdeztem, hogy miért nem "enged el".
- Mert akkor elmennél.
- Pontosan ezt szeretném.
- És épp ezért nem engedlek el.
- Pedig jól tennéd.
- Most fenyegetözni akarsz?- kérdezte egy kis gúnyal a hangjában.
- Nem, csak megkértelek, hogy engedj ki.
- Azt várhatod-és egy puszit adot a nyakamra. Még senki se ért hozzám így, ezért testem bele remegett az érintésébe. Mindig is utáltam, ha valaki, belemászik a magánszférámba.
- Oké. Utóljára mondom, hogy akadj le rólam, és engedj ki.-mondtam egy oktávval talán magasabban.
- Nem.- nem is mondtam semmit, csak egy jól irányzott rugással tökön rugtam. Ő természetesen egyből elvette melőllem kezeit és intim részére tette.
- Köszönöm!-mondtam majd elmentem.
Mivel már egy ideje feladtam, Will keresését, ezért úgy döntöttem, hogy haza megyek. Ha bár, semmi kedvem hajnali 2-kor pénteken sétálgatni, de Willt sincs kedvem keresni, szóval 1-0 arra, hogy haza megyek.
Fogtam magam és kiléptem a házból. Az arcom egyből megcsapta a hűvös szellő, de nem volt vészes. Utamat haza felé vettem és magamban imádkoztam, hogy apa valami kocsma asztalán feküdjön.
Épp egy sötét részen haladtam át amikor lépteket hallottam magam mögött. Nem hiszek a szellemekbe, és nem félek semmitől, szóval úgy tettem mintha nem hallottam volna semmit és mentem tovább. 
Megint hallottam azokat a bizonyos lépéseket. Át néztem a vállam felet, de nem láttam senkit se. Még mindig hátam mögé nézve fordultam vissza testemmel abba az irányba, amerre eredetileg is mentem. Viszont neki ütköztem valakinek. A tekintetem egyből oda kaptam és egy velem egy korú srác állhatot kb. 10centire tőlem. Persze egyből hátráltam egy lépést , de mikor ezt megtettem az előttem álló személy ugyanezt tette, csak felém. Úgy döntöttem hagyom a hátrálgatást és erősnek mutatom magam.
- Mit akarsz?-kérdeztem az ismeretlentől, a kelleténél flegmábban.
- Téged-válaszolta nemes egyszerűséggel a hangjában.
- Figyel! Nem tudom ki vagy, de nekem ehez most semmi kedvem. Szóval ha lennél oly kedves megengdnéd, hogy tovább menjek azt nagyon megköszönném.- mondtam határozottan, bár legbelül felcsillant benne egy pici félelem. Nem, nem, nem..."Joy Acacia  Golten! Te nem félsz senkitől és semmitől. Akik félnek azok gyengék. Viszont te nem vagy az." szólt rám a tudatalattim és bekellet, hogy lássam, igaza van. Én nem félek! - Azt hiszed, hogy most kemény voltál?-"Csak próbálja lerombolni az önbizalmad. Ne hagyd magad!"- Te lány vagy. És rendesen leihattad magad-na jó ez a gyerek nem ismer én (ha úgy is tűünik, hogy nem) minidg józan vagyok- mivel pont TE, próbálsz erősnek mutatkozni, mikor én, pontosan tudom, hogy ez csak a látszat. Bár menyire is próbálkozol.-válaszolt. Elég sértően, de én nem hagyom magam. Nem kerülhetek ki, vesztesen ebből.
- Ki vagy te?- "Komolyan Joy? Ez gyenge..." maradj már csöndbe szóltam rá elméletben arra a mindig pattogó, idegesítő kis hangra.
- A végzeted!-majd megragadta a karom és egy levegőnyi hely sem volt köztünk. Közelített arcom felé, amit én nagyon nem akartam és próbáltam tőle, elhúzódni, több-kevesebb sikerrel.
Már majdnem elérte amit akarta, de valaki elrántotta tőlem és a földre "dobta". Én csak ledermedve álltam és figyeltem az eseményeket. Mármint próbáltam ugyanis egy másik valaki, megragadott hátulról és magához szorított és a számat is befogta. (Oké akkor nevezzük el őket: 1.Valakinek aki csak simán 1-es és 2.Valakinek ő pedig csak simán 2-es).
Tehát 2-es magához szorított hátulról, 1-es pedig behúzott egy néhányat, a támadómnak.
Miután vége lett a kis akciónak, az a gyerek akit megvert 1-es valahogy (Nobel díjat neki..) felállt és elszaladt (tök durva, hogy azok után,hogy szétverték még futkorászni is képes). 2-es engedett a szorításból és 1.-es is oda jött. (Na jó én mindjárt röhögő görcsöt kapok a heélyzettől eltekinteve ezen az 1-es 2-es dumán).
-  Joy jól vagy?-kérdezte 1-es.
-  Jól,de kik vagytok?
- Ne mondd, hogy nem ismersz fel?-mondta kicsit nevetve 2-es, mire én rákaptam a tekintetem- Will vagyok-nevetett.
- Ja bocs. Csak nagyon sötét van.-mondtam kicsit kínosan.
- Semmi baj.-majd gyengéden megölelt, amit én viszonoztam.
- És te ki vagy?-fordultam 1-eshez, miután kibontakoztam a Willel való ölelésből.
- Justin.-majd megvilágította a fejét a telefonjával. És akkor jött rám a felismerés...
- Ja igen te másztál rám az este.- mondtam szemrehányóan. 
- Ja, hát igen...de nagyon berugtam és...
- Jó, jó. Felejtsük el.-mosolyogtam.
- Amugy hova indultál?-kérdezte Will.
- Hát eredetileg haza...
- Te normális vagy? Az ideg-beteg apád ki is nyírt volna!-kiabált rám, és ezzel együtt élységesen meg is bántott. Mindenkitől eltűröm, de tőle nem. Még is csak az apám. Ő ezt észre is vette rajtam- Bocsánat nem úgy értettem. Csak aggódom érted.
- Persze. Sose úgy érted.-mondtam elcsukló hangon.-Mindegy is...esetleg akkor mehetnék hozzátok?-kérdeztem félve.
- Hogyne-mosolygot.
- Hát akkor én asszem megyek. Csá!-köszönt Justin.
- Tudod nem sűrűn mondom, de köszönöm.-mondtam őszintén, majd Ő egy mosollyal az arcán távozott is, mi pedig elindultunk a masik iranyba.

Màsnap

Es megrekezett a Harmadik rèsz#3:)) Bocsànat, hogy nèhol, nincs èkezet:33 Oszinten szolva nem vagyok megelegedve a resszel mert  gyakorlatilag nincs benne semmi.:// De nem motivalt sajnos semmi:// 
 A folytatast  2-komi utan hozom:)) Aki esetleg nem tud komizni az ha lehet pipaljon:))
Love ya
~Lisa

#Második rész#

Fogalmam sincs hova menjek...esetleg menjek mirandához? Nem, nem, nem...elutaztak a nagyszüleihez. tudom már...felhívom Will-t.
Egy csöngés, két csöngés, három csöngés és...
- Szia hercegnőm! Minek köszönhetem a hívásod?
- Szia te herceg! Na csak anyi, hogy apa...-mondandom végét meg se várta de már érdeklődőtt hol létemről.
- Hol vagy most?
- A Thomson stret-en.
- Oké ott várj meg a sarkon, oké? 10 perc és ott vagyok.
- Jó rendben. Szia!
- Szia!
Majd ki nyomtam. Elsétáltam a sarokig ahogy mondta és vártam...
10 perc múlva...
- Na csajszi beszállás.-beültem az anyós ülésre és bezártam az ajtót- szerinted alkalmas, hogy haza vigyelek vagy inkább jönnél hozzánk?
- Megoldható lenne a második verzió?
- Persze! Neked mindent- mosolygott kedvesen és adott egy puszit az arcomra. Beindította motort és már mentünk is.
Néhány perc kosikázás után leparkoltunk a házuk elött. Ő kiszált átjött az én felemre és engedelmesen kinyitotta nekem az ajtót. Beléptünk az egyébként nem kicsi házba. Mivel a szülei nem voltak otthon, ezért a köszönés elmaradt, így utunkat Will szobája felé vettük. Ő leült az ágyára míg én levettema kabim majd oda hívott maga mellé. Én inkább lefeküdtem és a fejem az ölébe hajtottam. Elkezdte cirogatni az arcom  pont azon oldalát ahol apa akkorát rá csapot, de egy 10 perc után megkérdezte itt létem okát is.
- Na mondd mi történt?
- Hát haza mentem és mint mindig, megnéztem, hogy otthon van-e apa. A földszinten nem volt és már kezdtem meg könyebülni, hogy télleg nincs itthon. Viszont mikor felmentem ott volt. És megint  megütött.
- Azért ilyen piros az arcod?
- Igen.
- Semmmi baj hercegnőm. Rám mindig számíthatsz. 
- Köszönöm- mondtam elcsuklot hangon és letöröltem szememből elő buggyanó, kósza könnycseppet. 
Fél órán keresztül csak filmet néztünk és beszélgettünk. Végre teljesen megnyugottam. 
- Úgye most fél 5 van?-hallotam meg Will hangját.
- Igen.
- Hallottam, hogy ma este van egy buli Josh-nál. Esetleg elmenjünk?- én felültem és értetlen tekintettel az elöttem ülő fiúra néztem.
- 1. Kitől hallottad, hogy ma buli van nálla?
   2. Josh nem az a fajta aki beenged olyanokat a bulijára, hogy nem küldött volna sms-t vagy valamit, ami feljogositja az illetőt arra, hogy részt vehett Mr. Reinfoll buliján.
- Igaz. De valamenyire jóba vagyok Tyler-el (<--Ő Josh legjobb haverja szerk. megj.), szóval megtudom kérni, hogy ezt tárgyalja le Josh-al.
- Hát próbáld meg.
- De te szeretnél menni?
- Aha.-bológattam.
- Akkor hívom. - bepötyögte Ty számát, és már hívta is.
- Csá bro! Csak megakartam kérdezni, hogy eltudnád-e intézni, hogy ma este betudjunk menni a buliba.
- ...
- Igen, Joy-al.
- ...
- De ha nagyon rá mászik leszedem róla.
- ...
- Kösz tesó, na csá!- majd kinyomta.
- Mit mondott?
- Mehetünk, ha egy kicsit a közeledbe engeded Josh-t -már épp nyitottam volna a szám, hogy elenkezzek, de Will leállított- nyug ha nagyon beindulna leállítom.-mosolygott.
- Akkor rendben.
- Super! Szóval a buli 7-kor kezdődik vagy 8-kor, kit érdekell mikor, a lényeg, hogy kéne neked egy ruha-kezdett bele sejtelmesen a mondani valójába-  mivel még van néhány óránk és elmehetnénk körül nézni egy-két boltba ruhát nézni az én hercegnőmnek.
- De nincs is pénzem.
- És kimondta, hogy te fizeted?- anyira megörültem, hogy felálltam és a már álló Will nyakába ugrottam.
- Köszönöm.-sutogtam a fülébe.
- Igazán nincsmit- és adott egy puszit az arcomra.
Mindketten felvettük a dzsekijeinket, bezártuk a házat és elindultunk a kocsi felé. Majd Will rátaposott a gázra és elindultunk egy "butik negyed"-be.
Pár perc kocsi út után oda is értünk. Leparkoltuk a kocsit és elindultunk körül nézni.
Vagy 1000000 boltot végig jártunk de még mndig nem találtunk megfelelő ruhát. 
Bár menyire is, egy zárkozott ember vagyok, lányból vagyok és ruhák terén igen válogatós. Na persze apa nekem sose vesz semmit ezért nincs is sok ruhám, de ha pénzhez juttok (ilyenkor a fizetésemre gondolok), akkor mindig veszek magamnak ezt-azt
Végül bemntünk abba a boltba amibe még nem jártunk. Kiválasztottam azokat a ruhákat amik a legjobban tetszettek és bementem velük egy próbafülkébe. Will leült egy székre és várta, hogy kijöjjek. Az első szet nem tetszett neki. Ahogy nekem se ezért fogtam a másodikat.

Végül ezt választottam választottuk.

Nem igazán az én stílusom, de Will szerint nem kellene mindig sötét cuccokban járnom. "Ideje egy vidám szettet is magarmra húzznom."

Miután VÉGRE végeztünk, elmentünk meginni egy kávét. Ott mindent megbeszéltünk az estével kapcsolatban. Például, hogy nem veszítjük egymást szem elől (jobb esetben egymás mellet maradunk egész végig, rosszabb esetben nem tudjuk hol van, vagy épp mitcsinál a másik), meghogy ha bármi baj lenne (tehát beigazolódik a rosszabik eset) akkor lehetőleg a telefonunk bekapcsolva marad és halljukha ha hívna a másikunk. 

Majd vissza mentünk a kocsihoz és utunkat haza felé vettük (jelen esetben Will-hez). Ott lepakoltuk a szatyrokat és mindketten lezuhanyoztunk (na persze külön-külön). 

Végül felvettem a nem rég vett ruhám. Aztán megmondtam Will-nek, hogy Ő mit vegyen fel.

Még gyorsan ki szempillaspiráloztam és kihúzztam a szemem, ezzel kéksznek nyilvánítva magam. Will még felkapta fejére kedvenc sapkáját, és indultunk is. 

A bulin

A ház előtt leparkoltunk és beindultunk. Az ajtóban már várt minkett Ty és Josh. Mindketten köszöntek nekünk amit mi viszonoztunk, Josh rendesen végig mért, amit egy kacsintás követett. Végül bementünk...

Ahoz képest, hogy ez csak egy házi buli rengetegen voltak.

Nem igazán járok bulikra, meg nem is szertek, mert általában rossz a közérzetem, de remélem ez a buli más lesz.

Will leültetett egy asztal szerüséghez és hozott valami innit.

- Tessék-nyújtotta felém a pohárt.

- Ez mi?

- Csak egy kokél, nyugi nem tettem bele drogot.

- Jól van na...nem is azért kérdeztem.- majd mindketten megittunk. Pontosabban Ő lehúzzta, én meg szépen, "nőiesen" megittam. Majd Will kézen ragadott és betolt a tömegbe, táncolni.

Egy idő után viszont elvesztettem magam melőll (na igen ez a rosszabik eset). Körbe néztem, hátha észre veszem de semmi. Viszont megéreztem valamit, pontosabban valakit, közvetlenülmögöttem...

Íme a második rész:)) Hát igen elég szar, pocsék, unalmas meg lapos és ezért bocsánatott kérek:// De igyekeztem, és azért remélem összejönn 2-3 komi:33

Love ya

~Lisa

#Első rész#

*Justin szemszöge*

...a csengőszóra mind felálltunk és kimentünk az udvarra a haverjaimmal.
- Ryan, van egy cigid?-kérdeztem.
- Hogyne, tessék - elvettem tőle a kis csikket, majd a számhoz emelve rágyújtottam. Mélyen beleszívtam majd kifújtam.
- Hallottam, hogy Joshnál buli lesz ma este. Ti jöttök?
- Bro, ez milyen kérdés? Persze, hogy megyünk.- válaszolt Chaz.
- Ok, akkor majd ott találkozunk.- ezzel abba is maradt köztünk a kommunikáció és mindenki elkezdte nyomogatni a telefonját...kivéve én.
Körbenézve sok diákot láttam és rajtunk kívül kb. 4-5-en cigizhettek még. Elnéztem a biciklitároló felé is és megláttam egy kis csoportot. 1 fiúból és 2 lányból állt. A srácot ismertem, valami emós gyerek. Nem barátkozik senkivel. A másik két lányból csak egyikőjüket láttam valamelyik bulin
(milyen jó a memóriám...pacsit nekem), viszont a másik lány.....ide jár egyáltalán?
Egy dologban hasonlít mind a három. Egyikük se mosolyog és mindegyikük "sötét"-séget sugározz (ha értitek mire gondolok).
Megrezzent a telefonom: azaz sms-em jött. Tekintetem rávezettem a képernyőre, és ott Josh üzenetével szembesültem:

Feladó: Josh

Csá bro! Na szóval ma lenne buli nálam, olyan este 7-8 körül kezdődne és hát tart ameddig tart. Hozz piát és szólj a többieknek is.

Az sms elolvasása után vissza pillantottam a tároló felé, de már senki se állt ott. Merre ment? Mármint hová tűntek?
Elmélkedésemet a csengő zavarta meg ami azt jelezte, hogy számunkra elkezdődött a fizika (<--blee).
Bementünk a terembe, mindenki helyet foglalt és kezdetét vette az óra.

*Joy szemszöge*

Reggel felkeltem és utamat az új iskolám felé vettem. Kb. egy hónapja jöttem át ebbe a suliba...nem szeretek beszélni arról, hogy mért jöttem el a régiből, de ha bárki meg is kérdezi, a válaszom: csak.
A 2.óra vége után Mirivel és Willel úgy döntöttünk, hogy kimegyünk szívni egy cigit. Elmentünk a szokásos helyünkre a biciklitárolóhoz. Mindhárman rágyújtottunk egy szálra.
A másik kettő valami hülyeségről beszélt, ami engem nem különösebben érdekelt ezért figyelni kezdtem a körülöttem lévő embereket. 
Mindenkinek jó kedve volt nevettek, telefonoztak (kockák), és egy olyan dolog birtokosai voltak, ami nekem sose adatott meg...boldogok voltak.
Még a két legjobb barátom se tudja, hogy min mentem keresztül. Nem szeretek róla beszélni nem is fogok, és senki se fogja megtudni SOHA.
A szemem egy kis csapatot vett észre tőlünk egy olyan 10 méterre. Ők is szívták magukba a káros füstöt, úgy ahogy mi is. Tekintetem rávezettem a kezemben tartott csikre és...nem is tudom miért de ledobtam a földre és eltapostam. A "kis akcióm" vége után jöttem rá, hogy még tudtam volna egy olyan 4-et 5-öt szívni belőle...na most már mindegy.
- Szerintem menjünk be - javasoltam Miriéknek, csak bólintottak és eltaposták a cigijüket, majd bementünk a nagy ajtón és utána be az osztályunkba. Én leültem Miri mellé Will meg mögénk és pont ekkor megszólalt a csengő, ezzel kezdetét vette az angol (<--amerikában az "angol óra" egyenlő a nállunk lévő "magyar óra"-val szerk.megj.).

*Justin szemszöge*

Miután az utolsó óra után is kicsengettek, fáradtan de boldogan hagytam el az iskola kapuit (ne értsetek félre, a boldogság azért volt mert kijöhettem ebből a gyerekbörtönből amibe csak két nap elteltével kell majd vissza jönnöm). Ryan-nel és Chaz-zel elindultunk viszont egy kereszteződésnél
utunk háromfelé vált és mindenki elindult haza.

Otthon

Nem volt otthon senki, ezért felmentem a szobámba. A táskám ledobtam az ágyamra és bekapcsoltam a laptopom. Felléptem twitterre és egy új ablakban face-re. Nem volt semmi érdekes ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni.
Az egyik szekrényből kivettem egy zacskó chipset, majd visszamentem a szobámba és ledőltem az ágyamra. Néhány perc elteltével már aludtam is. 

*Joy szemszöge*

A kulcsomat remegve tettem a zárba és fordítottam el. Egy kattanás kíséretében kinyílt az ajtó így be tudtam menni. Beléptem, lerúgtam magamról a cipőt és elkezdtem keresni apát, miközben magamban imádkoztam, hogy ne legyen itthon. Mivel a földszinten nem találtam, ezért felmentem.
A táskám letettem az ágyam mellé, majd bementem apa szobájába, de ott se volt. Már azt hittem, minden rendben lesz a napom további részében de sajnos nem így alakult. Mivel, mikor megfordultam észrevettem aput a sarokban kuporogni egy piásüveggel a kezében.
- Apa te megint ittál?- kérdeztem remegő hangon. Viszont nem választ kaptam tőle, hanem egy orbitálisan nagy pofont. Leestem a földre és az ütés helyét fogtam.
- Húzz a szobádba! - kiáltott rám erőteljes hangon.  Kétszer se kellet mondani, már ott se voltam. Magam mögött bevágtam az ajtót és gyorsan kulcsra zártam. Háttal az ajtónak lecsúsztam a földig. Kezem az arcomhoz emeltem, a pofon helyére. Nagyon fájt. Majd észrevettem, hogy valami végigfolyt az arcomon. Telefonom képernyőjében megnéztem és láttam, hogy vérzik a szám. Gyorsan odatettem egy zsepit és ott tartottam, amíg  fel nem itattam vele a vért.
10 perc múlva, egy erőteljes ajtócsapódást hallottam. Apa elment. Feltápászkodtam a földről és felkaptam magamra a dzsekimet és a cipőmet, majd elmentem otthonról. Még magam se tudom hova, csak tűnjek innen minél messzebbre...

Sziasztok:)) Hát megérkezett az eelső rész. Próbáltam hosszúra írni...nem tudom, hogy összejött-e vagy nem,... na mindegy. 
Nem tudom említettem-e már, de ebben a blogbanJustin nem lesz híres.
Hát nem is tudom, hogy mit irjak még:DD
Remélem tetszett, viszont a folytatáshoz pipáljatok és (léccy) komizzatok:)) 
Love ya
~Lisa